Korán hajnalban ébresztett nagyapám, és ezt suttogta a fülembe: „meglessük, hogy horgászik a tünde”. Álmosan baktattam utána a tó felé vezető keskeny csapáson, míg az öreg magyarázatát hallgattam:

- Nem kell félni, barátságos, és teljesen úgy néz ki mint egy ember. Jól nézd meg fiam mit hogyan csinál, mert így nem sokan horgásznak.

- Azt honnan tudod, hogy tünde?

- Na, majd figyeld! Apró jelek lesznek, mégis avatott szemnek könnyű észrevenni.

A tó partján a nádas mellett megláttuk az első horgászt, és már kérdeztem is lelkesen nagyapámat:

 - Ez a tünde?

Nagyapó egy pillantást vetett rá majd fitymálóan legyintett.

- Ez nem tünde! Ez kocapecás! Nézd! Ott van a téeszkós szatyor a háta mögött, meg a tegnapi horgász szemete körülötte.   

A következő horgászálláson üldögélő sporit már így néztem meg. Nem volt körülötte szemét, a horgászhelye rendezett, a botok és a kellékek praktikusan előkészítve.

-Ő az?

Kérdeztem óvatosan.

- Szerinted a tündék használnak fényes nappal elektromos kapásjelzőt?

- Nem.

- Meg negyvenes kábelt három horoggal botonként, és annyi etetőanyagot, amivel egy egész éven át lehetne tápozni a ’ick zsírdisznóit? Nem tünde ez, hanem technokrata húshorgász, csak a tünde tegnapi helyére ült.

- Miért húshorgász? Az országos horgászrend kimondja, hogy három horog lehet botonként.

- Azt én értem, de szerintem ez nem fair a halakkal szemben. Egy bot egy horog, ez csak egy irányelv, nem előírás mégis azt gondolom, hogy ez a tisztességes, mert így finomabb a szerelék, nem is beszélve arról, hogy jobban kell gondolkozni a csali megválasztásánál, és nem utolsó sorban pedig kisebb a külső akadás esélye. Egy becsületes, etikus horgász kerüli annak a lehetőségét, hogy szándék nélkül fogjon, vagy sebesítsen meg halat. Abban az esetben, ha így akasztod meg a halat, kérlek légy emberből fiam és engedd vissza kivéve, ha busa akad kívülről a horogra, mert azt úgyis csak így lehet megfogni.

- Nagypapa! Én nem látok ma ilyen embert a parton.

- Pedig itt van valahol! Menjünk tovább, hátha távolabb van a többi horgásztól.

Sétáltunk tovább a parton, a lelkesedésemet pedig egyre jobban letörte a látottak. Nagyapám mindenkinél felfedezett valami kisseb-nagyobb problémát. Volt olyan akire illett volna az eddig tanultak, de csak hibádzott mindig valami. Hol a szemét, hol a szerelék, máshol pedig a szák tilalmas tartalma. Aztán azt hittem, hogy megláttam akit keresünk. Gyönyörű hosszú, szőke haja, kék szeme, és meggypiros a szája. Kicsit zavart a bikinivonalon futó nonfiguratív ábra, de elég tündés volt a rajz ahhoz, hogy mégse zavarjon. Izgatottan rángattam nagyapám kabátujját, és mutattam rá a csodálatos, és elbűvölő lényre. Nagyapám elmosolyodott, majd oktatóan ezt mondta:

-Ő sem tünde, legfeljebb tündérke, de ha jobban körbenézel, valószínűleg megtalálod azt az orkot aki vigyáz rá. Rád bízom fiam, hogy mit csinálsz, de ne csodálkozz, ha egy bojlis bot fog csattogni a hátadon, miközben a tündérke átalakul vérszomjas szivolává.

Mivel nem akartam magamat ilyen veszélynek kitenni, inkább elsétáltunk a tó egy elhagyatottabb részére. Az öreg egyszer csak megállt és feszülten figyelt.

- Ott van! Figyeld mit csinál:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.