A város peremén
2011.04.10. 21:12
Vannak a városban olyan tavak, melyek gazda nélkül maradtak. Izgalmasak ezek a kicsi, elhagyatott vizek, és mivel nincs gazdájuk, a természet újra birtokba vehette ezeket a területeket. A felfedezőkben nagy izgalmakat, és reményeket ébresztenek, hiszen nincs tógazda, aki elmondaná, hogy éppen tegnap telepítettek hetven tonna tógazdasági pontyot és ahhoz képest, hogy a tó átlag mélysége tizenhét méter, most elég a harminc centis ereszték, mert különben a halak hátán landol a cájg…
Nem, ezeken a helyeken nincs ilyen ember, csak az a pár szerencsétlen hajléktalan, akik bármelyik pillanatukban csuklóból alázzák Bear Grylls nagyszerű sorozatát, bár ők nem menekülnek meg, ha lakott települést találnak.
Általában ezek a tavak régi üzemek tűzoltó tavai, vagy elhagyatott bányatavak, ahova lelkes horgászok és kacsák hordták be az alapállományt. Az üzemek már rég nem aktívak, az épületeket kiadták műhelyeknek, irodáknak, a kezelőjüket meg pont nem érdekli az a pocsolya a terület végén. Ez a mi nagy szerencsénk! A csonti beszerzése után már pörgetünk is a kis tűzoltó tóhoz. Finom a szerelékünk, hiszen a part mentén horgászunk. Nem tudom miért, de nem hoztam magammal a spicc botot, viszont láthatóan az olaszok által megalkotott mach botom is örömmel jelentkezik munkára. Nem akar finnyáskodni (na ja, tavasz van) úgyhogy felszerelem. Horog, pár sörétólom, és a téli böjtölésben barkácsolt apró úszó. Mi lehet vajon a kínálat? Természetesen naphalak jönnek az első pár percben. Sokan nem szeretik ezt a halat - és hivatalosan én sem -, de azért örülök nekik. Bevallom, nekem mindig tetszettek élénk színeikkel. Van élet és hal a vízben, és ez okot ad a reménykedésre. Pár perc alatt lemállik rólunk az évek alatt kialakított felnőttség és férfiasság maskarája, és újra átéljük a trikós, klott gatyás, szandálos nyarakat. Nincs idő ezen gondolkozni, mert a remény valóssággá válik, és bár nem az én horgomra, de megérkezik egy sügér. Idővel megáll a kapás. Elég nagy murit csaphattunk odalent, ideje nekünk is máshol próbálkozni. A nád csak tíz lépésre van. A part mentén napfoltos tisztások látszanak a moszatban. Leteszem a botot, rágyújtok és nézem a halakat a sekély vízben. Azzal szórakoztatom magamat, hogy behajítok egy-egy csontit a partszéli vízbe és nézem, ahogy rárontanak a nád mellől az arany hasú haramiák. Rádobom a pedzőt az egyik nappacára és elnyomom a cigarettát. Naphalak itt is, de sebaj mert izgalmakban nincs hiány, szorgalmasan rángatják az úszót. Egyszer csak örömittas motyogást hallok a kartárs felől. Megyek is, mert sejtem, hogy van miért. Egy kövi márna fickándozik a tenyerében. Szép volt! Visszaperdülnek a horgok a vízbe, és máris újabb naphal roham támadja a csontit. Olyan kicsik, hogy szinte lepofozza őket a csontkukac a horogról. Beljebb nagyobb halak mozognak, valószínűleg keszegek, vagy snecik. Állítólag nagyon rafinált népség, megfogni ezeket lehetetlen. Csak azért is beljebb dobom a cuccot. Várok, de senki nem hajlandó eltüntetni a rikító bóbitát. Látni, ahogy körbe röhögik a csalit. Feladom, de még nem zárom le ezt az ügyet. Visszaeresztem az úszót a lábam elé és várom a hűséges naphalakat. Nem okoznak csalódást, fogy a csonti, pedig a rojtosra tépett kukacokat sem cserélem. Lassan indulunk, de sanda szemekkel nézegetem a tó közepén pancsoló halakat. Valamit tennem kéne, hogy megtépázzam a hírnevüket, de nem jut eszembe semmi praktika, amit használhatnék. Talán a vízigolyó lenne a helyes megoldás, ellenben az nincsen a táskámban. Legközelebb lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.06.01. 23:02:37
Tom
pecazas.blog.hu