Szeméthorgász

2010.04.26. 14:44

 

A horgászat általában a boltban kezdődik, hogy azt mondja: kérek két doboz csontit, pinkit, kukacot vékonyat vastagot, két zacskó két kilós etetőtápot, két tálca sört és energiaitalt, chipset, kólát…

Ezeket be is csomagolják neki. A szeméthorgász pedig ezt mind el is viszi a partra, szépen mindent külön-külön. Nehogy már a kenyeres zacskó a zacskóban összekeveredjen mondjuk a parizeres zacskóval,és a haltáp pedig ugye a halaknak van tehát a csontis doboz  soha, de soha nem lehet a sörös zacskó közelében sem, nem hogy benne, mert az egészségtelen. Ezt a sok nájlon szart pedig kiteregeti a partra. Etetőanyagot bekeveri, a zacskóját pedig ráhúzza a legközelebbi ágra. A csontit, és a gilisztát félig-meddig elhasználja, majd rendezetten otthagyja. (Ne gyere azzal, hogy jó lesz a következőnek, mert nem lesz. Először is hoz magának, másodsorban másnapra végük van úgy is.) Nem úgy a sörösdobozokat. Azt fegyelmezetten összegyűjti laposra taposva, de csak azért, hogy tudja melyik az üres. Persze az utolsót eldobja a nádba. Logikus, mert úgysincs több minek gyűjtse, és amúgy is, amit idáig szelektált azt gondosan otthagyja. Ugyan ez a sorsuk az élelmiszer áruházakban vásárolt csodaszékeknek, amik a harmadik sörös pöffenés után összeesnek. A damilt soha nem otthon cseréli le, hanem a horgászállásban. A konzervkukoricás doboz is ott marad, had tudják meg a többiek is, hogy mivel kell csalizni. Hát a kurva anyátokat! Ha kipakoltátok hordjátok is vissza, és akkor szövegeljetek otthon, meg a munkahelyen a horgász és a természet harmóniájáról.

Tegnap a Duna-Tisza Csatornán horgásztunk Alsónémedinél. Jó nap volt kevés hallal, de felmerült bennem egy kérdés. Kettőezer ötszáz Forint a napijegy. Értem én, hogy halakat kell telepíteni (ez mondjuk nem látszik), halőrt, szervezetet fizetni, gépjárműveket üzemeltetni, de tényleg arra már nem telik, hogy a parton száz méterekre egymástól szemetes hordók álljanak és gondoskodjanak a hulladékszállításról?

Persze az is kérdés, hogy a szeméthorgász  hajlandó e elvonszolni magát és kidobni a szemetét ha van rá lehetőség, vagy ő már csak koszban szereti élvezni a természetet atléta pólóban sörgőzösen a szotyihéjját köpködve a kapásjelzőre.

Azért szép volt, és jól éreztük magunkat.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenfishing.blog.hu/api/trackback/id/tr281952756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

darth_feeder 2010.04.26. 16:25:25

én a halk horgászokat is nagyon szeretem,aki megjön du 2kor, hatszor félreváltja a szuzukit, majd miután megszámoltuk a kézifék fogaskerekeit megáll /persze szomszéd helyre le is cuccol/ Mikor egyre hangosabb neszek szűrődnek ki a kocsiból..végre megérted az egyik mondatot: "Kisfiam ne nyomkod azt mert az a duda!"
Na az ő gyermeküket adnám el és költöznék Zanzibár szigetére, hogy ott...
süti beállítások módosítása