Tüzön vízből

2010.06.15. 13:55

Arra gondoltunk, hogy megnézzük, nekünk mégis mink van!

Próbáltuk már sokszor elképzelni magunkat mondjuk a Lost egyik helyszínén, helyi alapanyagokból nem éhenhalni vagy beleélni magunkat a focivébén résztvevő turistákat vendégül látó fokvárosi bisztrótulajdonos helyébe. Álmodoztunk már tengeri kikötőről, sushiról, dél-Olasz vagy éppen katalán falusi gasztroközpontról, de mindig éreztük, hogy csalunk.
 
Tehát nem akarunk sokat beszélni, csak megérteni pár dolgot: hogy miért eszünk kevés halat földrajzi lehetőségeinkhez képest? Melyik hétköznapi halfajtából mit lehet készíteni és azt hogyan? És mindez mennyire is megy le jókedvvel egy mai földfelett élő átlag – de ettől még sokmindenben underground fiatal – torkán.
 
 
Szeretnénk kevésbbé ismert módon, elfeledett receptek alapján, a rendelkezésre álló minőségi alapanyagokból elkészíteni magunknak azt, amiről tudjuk, hogy lazán egészségesebb, mint a hús, mégsem tömjük magunkba állandóan, dagadó hasunkon lévő tálból, a tv előtti kanapén heverészve.

 

 

Már a kezdő körben megállapítottuk, hogy a legnagyobb ellenérv egy halvacsorára a mai városi ember számára a hal szaga. Gyorsan arra is rájövünk, hogy ezzel bizony nem lehet mit kezdeni. Ahogy mondani szoktuk egymásnak: „jobb ha beleéled magad”.
Persze egy horgász nem fog megakadni hobbitevékenységének megszokott illatélményén.
Tény, hogy otthoni környezetben (lakás) jobb, ha kedvenc napilapunkkal vagy éppen kettévágott (tiszta) kukászsákkal védekezünk a könnyedén terjedő halszag ellen. Legideálisabb helyszín természetesen a kert egyik sarka lenne a kínai bambuszültetvényünk tövében, egy tavaszi akcióban ünnepélyesen hazahurcolt minőségi slag és kerti csap kombó ideális közelségében.
 
 
 
Mivel mi igyekszünk nem gazdaságunk amúgy nehezen kiszámítható kiskereskedelméből halhúst beszerezni, ezért Szákos Frodó bevállalta, hogy reggel azért „leugrik” a tóra, piac helyett. Az amúgy nem olcsó horgászjegy áráért cserébe két mintapontyot hozott frissen.
 
Késfenő és fenőkés, halszálkázó design csipesz, vágódeszka és tál. Sztereóban pucoljuk és bontjuk a halat. A végére, teszt fehérbor fröccsünket markolászva rájövünk, hogy nincs két egyforma technika a hal előkészítésére, mint ahogy nem hiszem, hogy lenne két teljesen egyforma halászlé készítő ember, hagyományok ide vagy oda.
 
Nem tudjuk még a receptet, ami előre megfontolt szándék. Szeretnénk kipróbálni, milyen az, amikor négy ember ötletelése alapján alakul az estebéd.
 
 
 
Érzésre összeszedtünk pár hozzávalót:
 
-       két fej friss fokhagyma
-       marék friss zsálya levél
-       friss chilipaprika
-       frissen őrölt bors
-       közepesen durva só
-       fehérbor (fröccsünkből lelopva)
-       egész citrom
-       metélőhagyma
-       balzsamecet
-       chiliolaj
-       olívaolaj
-       fölimogyoró olaj (véletlenül)
 
A nagy ötletelésben hamar eljutottunk arra a pontra, hogy a rántott pontyot ismerjük, szeretjük és pont ezért most valami nagyon mást szeretnénk kihozni a tömeghalból. Ami biztos csípni fog, ezen nem is vitatkozunk.
Nem zsíros, két kiló körüli hallal dolgozunk. Tisztítás után szeleteket vágunk belőle, sózzuk, friss bors és tépett zsályalevél kerül rá. A friss fokhagymát vékonyan rászeljük, majd kevés olíva- és földimogyoró olajat öntünk rá. Tiszta konyharuhával letakarva pihentetjük, míg fröccsök mellett tovább gondoljuk a hőbehatás legjobb formáját.
 
 
Előkerül a kerti grill, de mi sem gondoltuk komolyan, hogy simán vasrácsra csapjuk a könnyűpácos halpatkókat. Alufóliát két rétegbe hajtunk és erre rakjuk a vékony citromkarikákból rögtönzött, öngerjesztő-párologtató berendezést.
 
 
 
Nyomatékosan meghintjük a karikára vágott chilipaprikával és metélőhagymával.
Enyhén meglocsoljuk olívaolajjal és balzsamecettel.
A halszeleteket a citromágyra helyezzük és nagyon kevés chiliolajat csepegtetünk rá. Az egészet lefedjük lazán egy réteg alufóliával, nem összezárva, és a már csak közepesen erős parázs fölött lévő rácsra helyezzük.
 
 
 
Töltünk egyet és azon elmélkedünk, vajon mikor ehetünk már.
Nem szeretnénk, hogy a hal teljesen szétessen, így 30-35 perc pont elég, a parázs pedig így is jobban dolgozik, mint amennyit a retinánk megtippel.
 
Gyorsan összeütünk fejben egy mártást, mert miért is ne.
Így a hal pácolásából visszamaradt értékes anyagokat egy serpenyőbe tesszük, felöntjük fehérborral, ízesítjük sóval és frissen őrölt borssal, majd mártás sűrűségűre forraljuk.
 
 
 
 
A halat és a rámert mártást egyszerű pirítóssal támadjuk meg.
A halhús feszes marad, nem szárad ki, citromot külön nem kér, mert szívott magába eleget a parázs felett. Enyhén lehet érezni a zsálya ízét, de inkább csak illatát, a kellemesen csípős íz pedig kitünően passzol a mártás hűsítő, fehérboros, fokhagymás hatásához.
Pontyunkat egy Tokaji Muscat Lunelben úsztatjuk meg utoljára, aminek szerintem nem csak mi örülünk, hanem ő is.
 
 
Összegezve a történteket, mindenkinek ízlett a pontyhús. Mivel halunk valószínüleg egy telepített példány volt, félig természetes tóból, ezért külön örültünk, hogy iszapíznek nyomát sem találtuk.
Nagy részben kezelhető volt az étel, leszámítva a nem halászcsaládban felnőtt emberek számára küzdelmes, kisméretű szálkákat, melyek a halpatkó alján (a hal hasánál) és a gerinc feletti uszonyokhoz közel találhatóak.
Azt beláttuk, hogy ha már egyszer beleéltük magunkat a dologba, akkor megéri a szálkákba fektetett energia, mert a tiszta pontyfilé íze mindenért kárpótol.
 
Egy lelkiismeret felszabadító élménybe képzeltük magunkat az este végén, arról merengve, hogy mennyire egészségesek vagyunk most, mert végre halat ettünk.
 

 

Szerző: Le Coq

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://greenfishing.blog.hu/api/trackback/id/tr702083495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

greenfishing 2010.06.15. 20:50:31

Sajnos tényleg finom volt, ezért mostantól kezdve nem mondhatom, hogy nem szeretem a halat. Azt is megjegyezném, hogy a végén már nem frőccsöntöttünk, hanem tiztán toltuk vénába a bort. Ha a jövőben is ilyeneket főzöl, kénytelenek leszünk hazahozni a halak egy részét a szákból.
Köszönjük a vacsorát!

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.05. 21:38:42

Én erősen felfelé húzom az átlagot, mert egy héten háromszor, négyszer eszek halat. Valahol hallottam, hogy egy átlag magyar kb 3 kiló halat eszik egy évben. Egy átlag portugál pedig 15 kilót. Hát én még a portugálokat is túlszárnyalom... :o)
Olyan sokféle hal van (nem csak ponty) és olyan sokféle képen lehet elkészíteni. Szerintem nem lehet megunni... :oP