A horgászrendes

2010.06.01. 23:20

 

 

Természetes vizeken, horgásztavaknál lelhetünk e furcsa, tünde lényre. Az országos horgászengedély a zsebében lapul, benne a fogási naplóval, egyesületi tagságival, és a területi engedéllyel. Az Országos Horgászengedélyében azok a törvények és szabályok vannak felsorolva, amik az egész ország területén érvényesek, a területi engedélyben pedig azok a szabályok szerepelnek, amik arra a területre vonatkoznak, melyet szeretnénk meghorgászni. Az előbbit kívülről fújja, de az utóbbit, mindig figyelmesen elolvassa, mert a helyi horgászrendek nem egy esetben szigorúbbak, mint az országos horgászrend, ezért könnyen belefuthatna egy Bud Spenser-es pofonba. Ezek a helyi szabályok általában a kifogható hal mennyiségére, méretére, tilalmi idejére vonatkoznak illetve a bevethető készségeket korlátozza.  No de ne rohanjunk ennyire előre, mert mint említettem, emberünk az országos horgászrend ismeretének birtokában kezdi meg a horgászatot és már az előtt is hatalmas mennyiségű tudást halmozott fel, hogy elolvasná a helyi horgászrendet. Lessük meg, hogy mozog a parton ez a furcsa lény. Meglepő, szinte természetidegen a viselkedése. Megcsóválja a fejét, lepakolja a cókmókot és elővesz egy fekete zsákot, és egy bottartó pálcát. Pupillái összeszűkülnek, figyel, majd dühödt mozdulattal a földbe döfi a hegyes karót. Ezt csinálja egymás után többször is , miközben egy sirató szerű nótába fog mely dallama oly édes az emberi fülnek, hogy szinte elnyomja értelmét. A szöveg, ha jól emlékszem valahogy így volt:

 

A horgász köteles a horgászhelyét tisztán tartani és azt a horgászat befejeztével tisztán hátrahagyni. Halat a vízparton, vagy a vízen tisztítani nem lehet, vízparton kizárólag csak ott tisztítható, ahol erre kijelölt hely van. Szemetet, étel-, ital-, és horgászcsali-maradékot, vagy más hulladékot a horgászhelyen hátrahagyni tilos. Ha a vízparton nincs erre a célra kialakított szemétgyűjtő, a horgász köteles a horgászhely elhagyásakor magával vinni a szemetet és annak megfelelő elhelyezéséről gondoskodni.

 

 

 

A horgász alapvető érdeke a vizek környezetének, természeti értékeinek, a halállományának védelme, ezért tekintse kötelezettségének a horgászhelyének tisztántartását és a vize, egyesülete környezetvédelmi munkájában való részvételt. Mindenkor védjük a halak élőhelyét a vizeket és vízparti környezetet. A felelős horgász tiszteli a környezetet. Horgászatkor ne hagyjunk semmilyen szemetet - beleértve a kopott, levágott damilokat, horgokat (ezek veszélyesek lehetnek másokra és az állatvilágra is), csalikat magunk után a vízen, a vízparton, a víz környezetében. Soha ne öntsünk ki semmilyen szennyezőanyagot sem a vízbe, sem a talajra. A horgászhelyünket tartsuk mindig szemétmentesen és tisztán hagyjuk hátra. A területről elvitt hulladékot megfelelő módon, az erre a célra kijelölt nyilvános szeméttartókba, konténerekbe, vagy az otthoni szemétgyűjtőkbe helyezzük el. Minimalizáljuk a vizek, vízfolyások töltéseinek és partszakaszainak az erózióját, pusztulását. Támogassuk a helyi környezetvédelmi és természetvédelmi törekvéseket. Értesítsük a vízhasznosítót (halőrét), és az illetékes hatóságot a bekövetkezett környezetkárosodásról, vízszennyezésekről, halbetegségekről.

 A horgászok környezetvédők és ennek mindig meg kell mutatkozni magatartásukban, ezért óvják a vizek állat és növényvilágát. A horgászok szervezetei pedig jelentős anyagi áldozatvállalással pótolják, értékes halfajokkal fejlesztik a vizek halállományát."

Miután letöröltük a könnycseppeket a látcsövünk lencséjéről, figyeljük tovább ezt az igen ritka lényt, hátha újra eltérő viselkedési formát mutat. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenfishing.blog.hu/api/trackback/id/tr172049495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása