Mindenki csak sejti

2010.05.25. 23:56

Az Országos Horgászrendet mindenki tudja. Ez biztos, mert ha bármelyik horgászt megkérdezem, akkor egy határozott igen a válasz. Én is ezek közé az emberek közé tartoztam idáig, hiszen valamikor vizsgáztam is belőle, és megkaptam az engedélyem. Aztán a Balatonon leült mellém egy ember és kérdezett hármat. Én meg beégtem. Nincs mit szépíteni, nem tudtam a válaszokat, csak nagyjából derengett valami, de az is hibásan. Ezért most leülök és átrágom magam ezen a dolgon újra. Azt gondolom erről, hogy ez pont olyan dolog,mint a KRESZ mert azt is mindenki ismer. Biztos ezért van az, hogy egy csörömpölős csattanás után mindenkinek igaza van, és ezt, még a rendőrnek is bizonygatják. Tehát tanulságként le lehet azt vonni, hogy mindenki ismeri a KRESZ-és az Országos Horgászrendet, mivel mindenkinek van egy sajátja, amiben maga felé hajlik a keze, és azt be is tartja. Én most megtérek, új ember leszek, és megtanulom megint, tűnjön ez bármilyen baromságnak egy olyan országba, ahol az orvhorgászat ép a fénykorát éli. A minap is közölte velem a Balatonnál egy néni, hogy nem kellet volna visszaengednem a halakat, mert megvette volna. Mikor megemlítettem neki, hogy nem halász, hanem horgász vagyok, és nekem ez az üzleti lehetőség törvény szerint nem is áll nyitva, mosolyogva számolt be arról, hogy van Zamárdiban egy fiatalember, akitől rendszeresen tud vásárolni és neki nincsenek ellenérzései ezzel kapcsolatban, mert amúgy is nagyon szimpatikus, és aranyos a jóember.

Ja! Szerintem is tök cuki lehet a srác amikor behordja a három kilométernyi bojlizós  kábelt vagy ötven süllőző horoggal. Mondjuk, a tag biztos tudja, hogy törvényt sért, de a vásárlója nem, és ha kicsit azért sejti is, hogy ezzel nincs minden rendben, nem tartja bűncselekménynek, és amúgy is e honban a mutyizás az olyan trendi. Mondjuk, ezen nyilvánvalóan nem tudok segíteni, vagy változtatni azzal, hogy én meg betéve tudom a szabályokat és nem cselekszem ellenük, de legalább én majd nem a saját törvényeimet tartom be a parton. A MOHOSZ Országos Horgászrendjének az első bekezdése nagyon romantikus, mert ha tényleg mindenki ezen szabályok és elvek alapján horgászna akkor minden horgász menybe mehetne ragtime kísérettel.

 Ízlelgessük hát együtt ezeket a mondatokat. Ígérjük, ha elakadunk valami értelmezésén, vagy leakadunk valamely szabály értelmetlenségén, megpróbáljuk utána járni, úgy, hogy megkeressük az arra illetékes szakembereket. Íme hát a nyitómondat:

 

A MOHOSZ Országos Horgászrendjének célja: elősegíteni a horgászat céljának érvényesülését, sportszerű eszközökkel és módszerekkel történő halfogást, a kifogott hallal való kíméletes bánásmódot, a vízterületeken a szabadidő kulturált eltöltését, a természetben való egészséges kikapcsolódást, a természeti értékek, a vízi, a vízparti környezet megóvását, a horgászat mellett.

Na, ugye megmondtam! Minden szavával egyet lehet érteni, ezért nézzünk is át együtt néhány alapvető szabályt, hogy így is cselekedhessünk.

Azt még azért megemlítem, hogy az első kép, Herman Ottó gyűjtéséből való, és akkor még nem bűncselekményekhez használták ezt az eszközt,mikor ezt lerajzolta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://greenfishing.blog.hu/api/trackback/id/tr92031817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2010.07.05. 22:02:44

Minap én is elfelejtettem a balin tilalmi idejét és dobtam rá párat. A halőr figyelmeztetett. Még jó, hogy nem akasztottam semmit.

Tom
pecazas.blog.hu
süti beállítások módosítása